2015. június 14., vasárnap

7.Fejezet : A sötétségben




7.Fejezet 
 


A sötétségben

Kezeimet szorosan a derekamhoz voltak préselve. Szememet kitárva homályosan. Csak egy falról logó lámpát láttam hintázni az arcom előtt. A szám elszorítva egy ronggyal. Egy széken ültem, egy rosszul megvilágított kis szobában. Előttem a falon vérrel felrajzolt fordított háromszög a közepén egy csillaggal.
- Hát nem csodálatos? Az új világrend.– Felismertem ezt a kifinomult hangot. A keze érdes érzését a vállamon. – Zharael – mondtam magamban.
- Igen én vagyok. – Előre lépett és a képembe hajolt. Nyelvével végig nyalta az arcomat, majd a nyakamat megszorította a jobb kezével.
- Előlem senki sem menekülhet. Annyira mélyen aludtál, hogy még meg is sajnáltalak, hogy el kellett hozzalak magammal. – Azzal a hátam mögé ment. Csörgő hangokat hallottam, mint amikor valaki elpakolja az étkező eszközöket.
Az idő mintha lelassult volna. A csörömpölésről eszembe jut egy piknik anyával. Akkor volt az első eset, hogy anya mesélt nekem apáról. Az emlékeimbe menekülve próbáltam ügyet sem vetni arra, hogy mit matat ott hátul Zharael.

- Itt lesz az idő, hogy elvégezzünk egy kisebb átalakítást a fejedben. – A szívem ezerrel zakatolt. Erősen anyára és a piknikre koncentráltam. Zharael betakarta a szememet. Éreztem, ahogy simogatja az arcomat a kezével, majd égető fájdalmat éreztem a halántékomnál. – Csak oda ne. Nem akarok oda vissza térni. – Gondoltam, könnyek közt törve ki.
- Ha azt hitted eddig tudtad mi a félelem. Most megtapasztalod mi az igazi rettegés. – Suttogta a fülembe, kétség sem fért hozzá, hogy ami következik az rosszabb lesz, mint az eddigi sötét, és lélekelnyomó élmények. Miért akar oda küldeni? Meg akar szállni? Hisz csak akkor jártam a pokolban, mikor elsőnek megszállta a testem, hogy megölje a védőnőt. Azután pedig meglepődve fogadta, hogy hol is jártam. Vagyis csak megjátszotta akkor, hogy meglepődik.
- Az hiszed olyan különleges vagy? Még meg sem szálltalak. Olyat nem tudok tenni. De most az igazi pokolban fogsz járni. Az én poklomban. – Amint kimondta az utolsó szót elvesztettem az eszméletemet.

Amikor újra felkeltem csak a korom sötétet láttam. Lassan feltérdeltem és tapogatni kezdtem a padlót. Csempének éreztem a talajt. Ezek szerint valami orvosi helyen vagyok, vagy talán egy fürdőszobában esetleg egy plázában? Nem tudtam mit tegyek. Csak néztem a korom sötétben remélve, hogy hozzászokik a szemem és meglátok valamit. Előre dugtam a fejem és hunyorogtam hátha, de semmi. A kezemmel lassan vízszintesen keresgélni kezdtem, amikor bele ütköztem valamibe.
Csörömpölést hallottam, majd észre vettem, hogy valami a kezem mellé esett. Utána akartam kapni, de szörnyű fájdalom hasított a tenyerembe. Egy vágás. Ez a valami egy szike lehetett. Ez már biztosan egy orvosi szoba. A kezemet jó mélyen megvágtam, így magamhoz szorítottam és a pólómból egy kis részt ügyesen letudtam szakítani, hogy bekössem vele.
Néhány percig csak meredtem a sötétbe, és hallgattam. Majd a szívemet eddig sosem tapasztalt szorító és fájdalmas érzés borította el. A távolban egy zajt halottam. Valaki neki ment valaminek.

A félelem végig futott a szívemtől az agyamig, majd belehasított a mellkasomba majd a fejembe is. Lélegzetem elállt. A torkomban dobogott a szívem. A zaj egyre közelebb jött. Reflexszerűen a földre feküdtem és lassan hátrafelé kúsztam. Kúsztam, és kúsztam, míg a lábam bele nem ütközött egy szekrénybe. A könyököm neki ment valaminek. A kezembe vettem, és már első tapintásból tudtam mit tartok a kezemben. Ez egy gyufás doboz. Lassan kinyitottam, hogy megnézzem, hány száll, van benne.
- Hat. – Suttogtam amilyen halkan csak tudtam. Nem tudom mi, vagy ki volt velem együtt a szobában, de látnom kellet őt. A tudatlanság miatt még mindig a halálfélelem volt úrrá rajtam. Lassan előhúztam egy gyufaszálat majd meghúztam a gyufásdoboz dörzsfelületén. A láng felcsapásakor megláttam a szinte két lépésre tőlem álló zombiszerű, csontos embernek látszó lény alakot és láttam, hogy furcsa járásával körbe szaglászott majd neki ment egy orvosi tárcának. A gyufa kiégett.
Elhatároztam, hogy elfutok bal irányba. Meggyújtottam hát a második gyufaszálat is. Sebesen megindultam balra. Bele ütköztem egy két orvosi tárcába, amik óriási zajjal estek a földre. Nem néztem a hátam mögé. Kerestem a kiutat. Már sikoltásig feszült a félelmem, és a láng is kialudóban volt. Ennek a szobának nincs kijárata? – Harmadik száll. – Mondtam és futottam tovább. Még mindig semmi. Továbbra is orvosi tárcák és ágyak, katéterek és szekrények. Rájöttem, hogy ahol én vagyok az egy óriási orvosi terem lehet. Megálltam majd jobbra fordultam. – Negyedik szál. – Még mindig félve és zihálva siettem előre nem figyelve hol lehet a szörnyeteg. Sietségemben egyszer csak kinyílt alattam a talaj. Mocskos víz csapta meg az arcomat. Beestem egy folyadékba. A gyufám teljesen elázott. Levegőért kapkodtam, miközben hányinger kerülgetett a gusztustalan szagú víztől. Aztán egy kisebb fényt láttam meg a távolban. Elkezdtem eszeveszettül gyorsan úszni a fény felé. Ahogy egyre közelebb értem megvilágosodott a mennyezet, és így már láttam, hogy ahol vagyok az egy csatorna.

A fény forrása egy ajtó felett lévő kisebb lámpából jött. Az ajtóhoz fel kellet másznom egy kisebb létrán, majd oda is értem az ajtó elé. Félve, és remegve nyitottam ki az ajtót ahonnan vakító fehér fény tört elő. Erős fénytől be kellett hunynom a szemem.
Amikor újra kinyitottam otthon voltam a kanapémon, abban az állapotban, ahogyan elaludtam.

A szívemről egy hatalmas kő esett le. A fejemhez kaptam, és nem éreztem semmi égési nyomot. Talán álmodtam volna?
Ekkor gyorsan a tenyeremre szegeztem a tekintetem. Kirázott a libabőr. A seb habár már nem volt olyan csúnya egy lila csík ott tátongott a tenyeremen. Felálltam és kinéztem az ablakon. Az eső hevesen zuhogott a borús ég alatt. A szívemre úgy érzem vissza tért a kő. Oda sétáltam hát a konyhába, és elkészítettem magamnak egy kakaót majd elővettem a telefonomat miközben leültem a konyhaasztalhoz és bepötyögtem az ember nevét, akinek már kész voltam elmondani mindent, ami eddig velem történt. Úgy éreztem eljött az idő. Fredet hívtam.

2 megjegyzés:

  1. JÉZUSOM.
    Erre ennyit tudok első körben mondani.. Úgy ráéreztél hogy brutális pontossággal a félelmeimet szedted elő, de annyira de annyira..
    A sötétet már megemlítettem korábban, ha egyedül vagyok valami sötét helyen, ahol nem látok semmit mindig bepánikolok, levegőt is alig kapok, nagyon nem bírok olyankor magammal, tudatosan kerülök minden ilyesmit, esténként inkább nem merek kimenni pisilni se, csak ne kelljen a sötét házon átsétálni.. Szóval a rész elején annyira de annyira elkezdett a szívem dobogni, meg szinte átéreztem ahogy a sötét szobában fekszik Dave aztán próbál elrohanni de nincs vége a szobának.. Egyenesen mint egy rémálom.. Nekem is volt már ilyen rémálmom, hogy próbáltam elrohanni de nem tudtam hová menekülni és egyre lassabban tudtam csak futni, na hát ez az emlék is előjött, olyan valósághűen írtad le, hogy az valami elképesztő, tisztára meg vagyok most halva, nagyon durva volt ez a rész. Na meg a víz, hála istennek Dave tud úszni, de ha én estem volna bele abba a szar csatornába, hát halál félelem lett volna úrrá rajtam, mert nem tudok úszni, hiába tanultam két évig, a víz közelében olyan félelem jön rám állandóan, hogy egyszerűen nem bírok még belemenni sem egy-egy mélyebb vízbe, nem még hogy úszni. Szerencsére Dave-nek ez jelentette a menekülést, de sajnálom, hogy megint itt volt a démon, és eléggé jól festetted le a poklot, amiről ő beszélt.
    De mindezektől függetlenül, vagy épp ezek miatt ez az eddigi kedvenc részem, nagyon elnyerte a tetszésemet, valahogy annyira meg tudod ragadni az embert.:)
    Olvasom is a következőt.:)
    Üdv: Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez volt a legkedvencebb véleményem a történetemről amit eddig olvastam. Ez a rész nekem is kedvenc. Ez volt a legizgibb megalkotni. Valamiért a hetedik és a nyolcadik fejezetet elég sok ideig készítettem, mert ezerszázalék biztos akartam lenni mit akarok és merre és hogy átadjam az érzést, a félelmet. Habár sajnálom hogy félsz tőlük, de örülök hogy megtudtalak ijeszteni : P hahahaha... Várom mit szólt a 8.fejezethez.

      Üdv: Roland

      Törlés