2015. június 13., szombat

4.Fejezet : A Pokol




4.Fejezet



A Pokolban


„ Tegnap este szörnyű balesett történt az Orive-t és a Prived-ot összekötő autópályán. Egy anyuka, és tinédzser fia este kilenc óra tájában a személygépjárműben ülve balesetet szenvedtek. A gépjármű a vizes autópályának köszönhetően megcsúszott és egy fának hajtott aminek következtében az autó felborult. A tinédzser fiú a szerencsének köszönheti hogy a becsapódás pillanatában kiesett a gépjármű ajtaján. Viszont édesanyja a baleset után pár perccel elhunyt. A fiút az oriveri pszichiátrián tartják megfigyelésre. A fiú még kiskorú, közeli hozzátartozók híján a gyámhatóság megoldást keres a fiú elhelyezésére […] „ - Híradó

Már nem érzem a nap sugarait az arcomon. Egy kórteremben vagyok, elzárva. Egy fémes ajtó választ el a sötét folyosótól. Úgy érzem magam, mint amikor a kezekkel teli folyosón jártam a látomásomban, akkor a való életben egy autó közeledett felém, de az anyukám megmentett.
Testem minden porcikája remeg és fáj. Folyamatosan csak anya szemei vannak előttem. A pillanat, amikor elvesztettem az eszméletem, és amikor felébredtem a csillagos eget bámulva. A közte lévő űrre már nem emlékszem. Viszont a sötét érzésre igen. A bennem lappangó dühre és haragra.
Azt kívántam bár véget vethetnék a saját életemnek is. Nem maradt senkim. Miért élek? Ezen gondolatok közben megszólalt egy hang.
- Élni vagy nem élni? Tudni vagy nem tudni? Látni vagy nem látni? – kirázott a hideg. Halk és suttogó hang, mintha csak a fülembe súgta volna ezeket a szavakat.
- Én próbáltam jelezni neked, hogy baj fog történi…. Szegény….. Marina… - Suttogta tovább. A hang mély volt, és még mindig a hideg rázott tőle.
- Te…te…te ki vagy? – Motyogtam, félve és rémülten.
- Ohhh…hát… nekem sok nevem van, de nemrég kiszemeltelek magamnak. Te mindig is… más voltál – ekkor előre lépet a sötét sarokból egy talpig fekete öltönyben lévő, sármos, középkorú és sötét bőrű férfi.

A kezeimmel szorosan megszorítottam az ágypaplant. Szemeimben félelem tükröződött.
- Nem kell félned, én nem foglak bántani. Segíteni jöttem. – Mondta, mire felpattantam az ágyról és szorosan hozzá közeledtem.
- Miben is akarnál te nekem segíteni? Ez a sötétség, és ezek a látomások mind igazak. Ugye? – Tettem fel a bennem lappangó kérdést.
- Csak próbálj meg egy kicsit lazítani. – Arcomra tette a tenyerét, majd magához ölelt. Aztán a fülembe súgott:
- Hamarosan felkelsz és otthon leszel.
Majd égető, és roppant fájdalmas dolgot éreztem a nyakamon. Levette rólam a tenyerét, és láttam ahogy egy jelet perzselt a nyakamra. Oda kaptam, de már nem volt időm kivizsgálni mit is tett velem az, aki még most is csak ott áll és rám mosolyog. A földön feküdtem, és láttam amint elváltozik az arca. Szemei feketék lettek, fogai kihegyesedtek az eddig sármos férfi most egy szörnyé változott, mialatt a látásom egyre csak homályosabb lett.

Felkeltem. A kezeimmel végig tapogattam az arcom, és kinyitottam a szemem. A plafon olyan volt, mint rémálmaiban. A világítás piros volt, amit a lelogó lámpákból világította meg az amúgy korom sötét helyet. A falak rohadtak és véresek. A padló csupa rács és fém. Ez más érzés volt, mint amikor képzelődtem, vagy álmodtam. Ez az érzés valódi volt.
Felálltam és a testemet tapogattam. - Ez a valóság? – Kérdezgettem magamtól. Az orvosi köpenyemben kisétáltam a tárva - nyitva lévő ajtón. – Hahó! Van itt valaki? – Kérdezgettem, persze tudat alatt tudtam, hogy valószínű senki sem fog fel bukkanni. Ez a hely az volt, amiről vizionáltam, ez maga a pokol.
El sem tudtam képzelni azt a sok szörnyűséget, ami rám várhat ezen a helyen. Így gyorsan vissza rohantam a kórtermembe és vissza feküdtem abba a pozícióba, ahogyan felkeltem. Behunytam a szemem. Talán három percig is vártam, majd kinyitottam, de semmi. Rájöttem, hogy innen már nincs vissza út. Akárhol voltam a valódi világban már ott semmivé lettem. Ez a világ is valódi, és kézzel fogható, de mégis oly hihetetlen. Körbe mentem a falakon végig tapogattam minden gusztustalan részt, amikor is találtam egy lyukat. A lyukban egy kulcs volt, ami alatt egy cetli volt:
„Az elmét nyitja” – Még több rejtély, de a tehetetlenségben egyet tehettem és az a valamerre jutás.
Vissza tértem a szörnyű folyosóra. Arra emlékeztetett, amikor a gimis folyósomon álltam. Leszakadt villanyok, és plafon. Vasajtók, és rácsos talaj. Kint a folyósón úttorlaszoló beteg ágyak, és eldöntött szekrények. Fogalmam sem volt merre megyek, de elindultam. A folyosó végén egy lift állt.
A liftet kulccsal lehetett kinyitni, aminek a helye a hívó gomb alatt volt. Ezt meg is tettem. A lift kinyílt én pedig szépen besétáltam. Az lift ajtó bezárult én pedig körbenéztem odabenn, mindenhol vérrel felkent szimbólumokat láttam. Sehol nem találtam viszont olyan vezérlő egységet, amivel elindíthattam volna a liftet
Felettem a lámpa ami már alig égett. El kezdett pattogó hangokat kiadni, majd teljesen elsötétült minden. Hallottam, ahogy a földre koppan valami. Tapogatózni kezdtem, majd mikor megkaparítottam hamar kitapintottam, hogy ez egy zseblámpa. Megfogtam, és bekapcsoltam mire kinyílt a lift ajtó.
- Egy újabb folyosó. – Mondtam magamban majd tüzetesebben megnéztem milyen folyosó is ez. A falakon most mozgó arcok jajveszékeltek, és kitágult szemeikkel engem bámultak. Egy ajtót pillantottam, meg amire a kulcson lévő szöveget írták fel vérrel. Benyitottam, és megfordulva a fejemet neki döntöttem az ajtóhoz. Amikor viszont megfordultam, kiugrott a szívem a helyéről. Egy székhez ragasztott nőt láttam, akinek a szemei, és szája teljesen be volt varrva. Az undoromat legyűrve újra ránéztem, ekkor ismertem fel, hogy ő a védőnő a gimiből. Azonnal oda siettem hozzá, mire ő mocorogni kezdett.
- Nem lesz semmi baj, ígérem. – Mondtam, de közben tudtam, hogy nem tudom már megmenteni. A lábai közt egy pisztolyt szorongatott. Nem volt mit tennem, nem hagyhattam szenvedni. Megfogtam a lábai között bújó fegyvert ő nem ellenkezett, tudta mire készülök, így valószínűleg nem volt ellenére. A fejéhez tartottam, de tétováztam egy kicsit, majd nagy levegőt vettem, erőt vettem magamon, behunytam a szemem és meghúztam a ravaszt. Éreztem, ahogy a vér rám fröccsen. Lassan kinyitottam a szememet és szemem elé tárult a borzalom.

Az iskola gyengélkedőjében találtam magam, a valódi világban. Kezemben volt egy pont ugyanolyan fegyver, és előttem a földön feküdt az iskolai nővér, körülötte egyre növekedő vértócsában, az arcát csak a golyó ütötte seb éktelenítette, varratoknak nyoma sem volt. A kezemből kiesett a pisztoly. Még mindig a pszichiátriai fehér köpeny ruha volt rajtam, ami csupa vér lett. Arcomra raktam a kezem, és nem tudtam elképzelni, hogy most mi legyen. Kinyitottam az ablakot és kimásztam rajta. Szerencsémre zuhogott az eső így lemosta rólam a vért. A fák között rohantam a házunkhoz. A nyakamon lévő égető seb viszont izzóan forrt úgy, hogy még az eső sem tudta lehűteni.
Mikor a házhoz értem gyorsan elvettem a küszöb alatti kulcsot és bementem a házba. Most jártam ott először anyám halála óta, de nem volt időm ezen rágódni. Egyenesen a fürdőbe siettem. Megmosakodtam, megborotválkoztam, felöltöztem.

Csöndben leültem a kanapéra, és azon tűnődtem hova tovább. Teljesen megörültem. Saját magamra és a többiek életére is veszélyes vagyok. Megöltem az anyámat, a védőnőt. – Miért? – szakadt ki belőlem a kérdés, melyet megállíthatatlan, fájdalmas zokogás követett, aminek a súlya alatt összegörnyedtem. Aztán éreztem, hogy egy kéz megfogja a hátamat.
- Nyugalom. – Habogta majd oda ült mellém. A pasas volt az. A szemeibe néztem.
- Te voltál az ugye? Te küldtél oda? Miért tetted? Miért csinálod ezt velem? – Mordultam rá.
- Ne legyél ennyire mérges rám, én csak utat mutattam neked. – Mondta és minden összeállt.
- Végig meg volt szállva a testem igaz? – Mire elmosolyodott a férfi.
- Okos fiú. Te egy szabadon választható porhüvely vagy. Bármelyik erős démon, bármikor átveheti a tested felett az irányítást. De én meg tudom akadályozni, hogy bárki ezt megtehesse, ha üzletet kötünk. Te visszakapod az életedet, cserébe én csak egy apróságot kérek. A pecsét ami rajtad van meggátolja hogy bárki is beléd szállhasson. Kivéve egy valakit… – Nem is kellet mondania tovább. Mindent megmagyarázott a dolog.
- Téged. – Mondtam. Majd elnevettem magam bánatomban.
- Megígérem, hogy nem szállak meg többé az engedélyed nélkül… és akkor áll az alku!? – Kérdezte fintori vigyorral. Szóval démonok, nem lepődtem meg, mert nem volt időm rá.
- Amíg megszállsz vissza kerülök arra a helyre? – A férfi arcára kiült az aggodalom.
- Milyen helyről beszélsz? – kérdezte őszinte meglepődéssel
- A leszakadt lámpák, a rohadt falburkolat, a rácsos padló. – A férfi megfogta a vállamat és mélyen a szemembe nézett.
- Te rajtam keresztül eljutottál a pokolba és vissza tértél? – A szemeim elárulták, hogy fogalmam sincs a helyzetről.
- Ezt nem sok ember tudja megtenni. - Úgy éreztem, hogy különleges vagyok, de inkább vissza adnám az ajándékot amit kaptam. Viszont az eszemben járt az anyukám.
- Te ölted meg az anyámat? – Tettem a fel a kérdést.
- Én csak azóta szállak meg mióta a pecsétet beléd égettem. Előtte nem én bélyegeztelek fel, és szálltalak meg. Az valaki más lehetett. Ha szeretnéd megtudakolom ki volt az és megölöm neked. – Tette fel az ajánlatot a férfi mintha ez egy minden napos dolog lenne.
- Nekem elég csak tudni hogy ki volt. Szeretném eltávolítani magamról ezt a bélyeget. Mindet megfogok tenni ha akarod ha nem. – Erre a férfi megszeppenve bele egyezett, hogy segít nekem. Persze egy szavát sem hittem el. Épp bele akart kezdeni egy újabb mondatba, amikor csengettek. A férfi elillant, mint a füst. Megnéztem az ablakból ki csöngetett, és láttam hogy Fred az így gyorsan oda siettem nagy levegő vettem és kinyitottam az ajtót félve, hogy valami furcsaság fog történni.










2 megjegyzés:

  1. Sziaa.^^
    Hát itt vagyok megint, volt egy olyan sugallatom, hogy egyek, és így ültem be ide a blog elé. Hát, maradjunk annyiban, hogy rövidesen választás elé állítottam magamat, hogy egyek vagy olvassak, és az olvasás nyert.:D
    Hát ez a rész haláli volt, mondtam én, hogy meg van szállva Dave! Azért tudok valamit.
    Nagyon nagyon nagyon tetszik a rész, Istenem, el sem tudod képzelni mennyire. Főleg ez a csavar, hogy itt ez a valaki is.. Nagyon durva volt, hogy megölte a védőnőt is, remélem nem lesz belőle naaagy gond, azaz nem derül ki, az eső pont jól jött. Szegény srác, valamiért ha velem történne ez, önkéntes alapon bevonulnék valami bolondokházába, mert ilyenek után, hogy megszállnak, látom a poklot meg megölök embereket, tuti nem bírnám ép ésszel még a bélyeg eltávolítása után sem..
    De nagyon jó, hogy kiderült, hogy több ember áll a dolgok mögött, csak lenne már meg a többi részlet is, áá. Tuti legyilkolnám Dave helyében azt a mocskot, aki csak úgy meg-megszállta őt, de azért kíváncsi lennék az indokaira. (ilyen kis menő háttérsztorikat kitaláltam már, hogy pl az anyja megölte a férjét és a férje démonná változott, megszállta a fiút és megölte a nőt vagy hogy egy régi szerelme Dave anyjának megszállta Dave-t mert nem őt választotta a nő, hanem a volt férjét.. Szappanopera gyártásban lehet jó lennék..:D )
    Szóval megyek is a következő részhez, nem szaporítom minden hülyeségről a szót..:D
    Üdv: Zsófi.

    VálaszTörlés
  2. Hali : ) Hát ilyet hogy valakit rá vettem az olvasásra a kaja hatalma helyett : D vigyázok az alakotokra. Hihi.

    Hát igen ez a rész igazi HALÁLI volt : D Nem hiába A Pokol a címe,de csak várj a hetedik fejezetre ; 3 Várom hogy eljuss oda ^. ^

    Máris fanfict készítesz a történetemből > . < Hát ilyet....ha hiszed ha nem az apának is lesznek még szerepei a történetben.

    Imádommm az véleményed nem győzöm mondani : D haha

    VálaszTörlés