2015. június 22., hétfő

13.Fejezet : 59-es ajtó




13.Fejezet



59-es ajtó

Üveg csörömpölésre riadtam fel. Leila a kezeivel leborította a bárpulton lévő üvegeket a földre.
- Jó reggelt kisbabám. – Mondta nyálas hangon. A zavaró fény beragyogta az ablakon keresztül a kávézó lepukkant falát. Megláttam, hogy Leila kezében egy jókora puskát tart.
- Azt meg honnan szerezted? – Kérdeztem.
- Akkor azt hiszem, most már végre elhúzhatjuk innen a csíkot. – Felállt a székéről, majd egy utolsó korty vodkát lehúzva elindult az kijárati ajtó felé kikerülve a kérdésemet. Követtem rohanó lépteit. Mikor kiléptünk a kórház épületéből a város másik oldalán találtam magam. A házunkban tátongó lyuk hogy tudott a város egyik végéből a másikba röppenteni? A kérdésekkel, és válasz keresésekkel ezen a helyen felhagytam. Betudtam egy újabb olyan dolognak, amit nem fogok megérteni, és feldolgozni. Egyetlen dolog hajtott előre az pedig, hogy Fredet biztonságban tudjam.
Zharael a démon, aki a családomat lemészárolta, és a boszorka Margaret aki megidézte ezt a démont feledésbe merültek bennem. Tudtam, hogy még egy nap talán meg kell küzdenem velük, és nem tűntek el. Sőt, lehetséges hogy ők miattuk vagyok most itt. De a valóságra kellet koncentrálnom, ami most az hogy kijussak innen Freddel az oldalamon.
Leilával elindultunk a térképe szerint a város templomába. Elmélete szerint ott lehet Fred. Persze azt még mindig nem hajlandó elárulni mi fenyegetheti. A város ablakai, és falai kint sem voltak ugyan olyanok, mint a valóságban. A vakító köd most is a fejünk felett volt, magába szívva az épületek tetejét.
- Ez a köd mindig itt van? – Kérdeztem Leilát aki vadul fürkészte a térképet. Vállig érő szőke haja kócosan lombálozott a szélben miközben sietve fordultunk be az egyik utca sarkán.
- Ezt nem értem. – Nézett előre a kérdésemet teljesen kikerülve. Majd én is tüzetesebben megnéztem mit bámul annyira. Az utca végét elárasztotta a fehér köd.
- Itt kellene végig mennünk a templomhoz. Várj! – Szólt majd vissza fordult előre.
- Ha itt végig megyünk és befordulunk már csak pár háztömbnyire lesz a templom. – Mondta majd sietve futni kezdett. Csak néztem utána mire utánam ordított.
- Siess! Attól, mert fény van még nem vagy biztonságban az utcán sem. – Mondta majd követtem őt nagy sietségében. Mikor oda értünk az újabb sarokhoz befordulva megint csak vérszemet kapott.
- Ez teljességgel lehetetlen. Ennek nem kéne itt lenni. Hisz nemrég ezen az utcán jöttem végig. – Mutatott a nagy téglafalra, ami teljesen elzárta az utcát. A teteje eltűnt a ködben. A téglafalat nejlon zacskók, és fémes csövek borítottak be.
- Nincs más lehetőség be kell menünk a szállodába és azon keresztül a másik épületbe. – Mondta sóhajtozva Leila. Arra gondolok, amikor Freddel a Paphoz mentünk a templomba. Persze mi a Prived-i templomban jártunk. Ezen a városrészen sosem jártam még. A kőfal melletti épület ablakai korom sötétek voltak.
- Mi fog bent várni minket? – Kérdeztem rettegve a választól.
- Hát nem a húsvéti nyúl. Kell szerezni neked egy fegyvert. – Azzal felhúzta a puskáját, majd oda lépet a kísérteties épület ajtaja elé és két fegyver dörrenéssel szétlőtte a zárat. Lassan odaléptem mögé, amíg ő kinyitotta az ajtót.
- Úgy látszik ez a rész tiszta lesz. – Mondta.

Belépve egy koszos és poros szobába érkeztünk. Egy recepciós pult állt egy ajtó mellet. Elhervadt növények, és szakadt festmények. Leila a pult mögé ugrott. Belenézett a fiókokba, és berakott pár hasznos dolgot a táskájába, ami a derekához volt szíjazva. Gyufát, elemlámpát, és ami a legnagyobb kincs volt az a puskájához való egy doboz lőszert. Megfordult, majd kivette az ötvenkilences ajtó kulcsát.
- Ebből a szobából át tudunk jutni a másik épületbe. – Mondta Leila, majd megköszörülte torkát hozzám lépet és folytatta:
- Tudnod kell valamit mielőtt tovább mennénk. Talán már gondolkodtál rajta, hogy miért nem beszéltem még neked mi történhetett a tesóddal. Fel kell készülnöd, hogy nem csak mi vagyunk itt. Vannak itt mások is. Emberek akik teljesen megtébolyultak. Azt hiszik eljuthatnak innen a mennyországba. Hiú ábrándokat követnek, és talán a démonnál is kegyetlenebbek. Ez egy szekta. Valószínű valaki meglátott titeket és szólt a vezetőnek, aki a legörültebb mind közül. Azt a szemét Sevastian. A szemem előtt vágta el az apám torkát. – Leila szemei elmélyültek, és elmerengtek a szoba sarkában elhervadó növényre nézve.
- Fel kell készülnöd, hogy már nem él. – Mondta majd rám nézett és együtt érzően a vállamra tette a kezét. – Nem nyugtatott meg, sőt idegessé tett. Még egy ellenfél, és még csak nem is egyedül van.
- Sevastian… ez a név orosz. – Mondtam mire Leila bólogatott.
- Köszönöm, hogy elmondtad. – Lassan eltekertem az ajtó kilincsét. Egy folyosó tárult elénk. Egy elhagyatott, poros hely lepusztult falakkal. A folyosó végén megláttam egy tolókocsit, ami lassan mintha valami elgurította volna eltűnt a szemünk elől.
- Csak utánad. – Mondta Leila.

Előre mentem. A szobák mind zárva voltak. A tolókocsitól jobbra való folyosóra fordultunk. Leila mögöttem a puskájával résen én pedig a liftet keresve sétáltunk ezen a halott helyen. Mikor az egyik folyosóra befordultunk egy út torlasz állta utunkat. Kénytelenek voltunk megkerülni, így beléptünk a tizenhármas szobába. A szoba nem volt jobb állapotban, mint azt eddig tapasztalt helyek. Egy lyuk tátongott az egyik ágy mögött. Elhúztuk az ágyat majd óvatosan Leila előre belépet. Hirtelen két hatalmas durranás süketített meg. Leila a földre rogyott rajta pedig egy hatalmas lény terült el. A lénynek egy arctalan, üres feje volt amiből csótányok másztak elő. A teste hatalmas volt, szürke bőréből ömlött a fekete vér.
Oda siettem és kiszabadítottam Leilat.
- Ez a szemétláda. – Bosszankodott.
- Köszönöm Dave. Menjünk tovább. – Mondta majd kiléptünk az ajtón. A barikád másik oldalán voltunk. A folyosó kicsit megváltozott. Sokkal sötétebb, nincsenek már ablakok. Használnunk kellet az elemlámpát. Én mentem megint csak előre a liftet keresve.

Végül a második folyosón megtaláltuk a régiesen kinéző liftet. Beszálltunk és sajnálatunkra az ötödik emeleti hívó gomb teljesen használhatatlan volt így a negyedikre kellet mennünk majd ott a tűzlépcsőn felmenni az ötödikre.
A lifttel felfelé menet furcsa nyikorgó hangokat hallottunk. Leila összetette kezeit, és imádkozott mire én mosolyogva rá néztem.
- Most mit nézel ilyen bambán? Ha? Neked is ezt kellene tenned. Ezek a hangok… bárhol felismerném őket. Csak reméld hogy nem lesznek ilyenek a negyediken. – Szavai halálra rémisztettek. Puskájával a lift ajtójára célzott majd az mikor kinyílt a lámpámmal körbe néztem gyorsan. A falakon vérnyomokat láttunk. A folyosó végén pedig egy hullát, amit valaki húzott magával befordulva a jobb oldali folyosóra.
- A tűzlépcső a bal oldali folyosó végén lesz. De nem hiszem hogy ez az emelet biztonságos. Ha engem kérdezel jobb lesz ha futunk az életünkért. – Mondta mire előre rohant.
- Mi? – Mondtam megszeppenve mire utána rohantam. Mikor befordultunk a folyosó végén balra elnéztem a hullát szállító alakot keresve. Mikor megláttam megszeppentem. Egy hatalmas testű, pókszerű, két emberfejű szörnyeteg vonszolta maga után a már csak féltestű hullát. Leila megfogta a vállam majd magával rántott. A soktól teljesen ledermedtem. Egyik rémálomban sem láttam még ilyen szörnyűséget. A folyosó végére érve besietve a tűzlépcsőre elbarikádoztuk a közeli kis szekrénnyel az ajtót.

- Ez meg mi a tököm volt? – Láttam, hogy Leila is meg van lepődve.
- Még én sem láttam ehhez hasonlót. – Mondta.
- Na de gyerünk már nincs sok. – Felsiettünk és beléptünk az ötödik emeletre. A koromsötétségben megint csak a lámpákra számíthattunk. Körbe világítottam mire megláttam egy felakasztott testet. Oda sétáltunk Leilával. A hulla hasára volt karcolva az ötvenkilences szám. Ez a test egy barna bőrű, kigyúrt, bőrdzsekis srác volt. A ruhái teljesen hiányoztak róla kivéve az a dzseki. Átkutattam, befogott szájjal majd találtam benne egy bicskát. Eltettem.
- Kár. Pedig nagyon kis helyes a pofija. – Mondta Leila. Tovább mentünk keresve az ötvenkilences ajtót. Amikor is egy hang szólalt meg a sötétben.
- Leila? – Mondta egy fiatalos, férfias hang.
- Eric? – Leila elmosolyodott, majd a másik percben egy tojásfejű, bézbol sapkás vörös hajú srác lépet elő, és ölelte meg Leilát.
- Nem hiszek a szememnek. Hogy lehetsz te életben? – Mondta a fickó.
- Tudod, hogy elpusztíthatatlan vagyok. – Leila lassan megcsókolta a srácot, majd bemutatott.
- Ohhh… jut eszembe ő itt Dave. Dave ő itt Eric. – Kezet fogtunk, majd összeroppantotta a kezemet.
- Szóval hova tartotok? – Kérdezte Leilát a tojásfejű srác.
- A templomba. – Mire Eric nagy szemekkel megfogta Leila vállát és azt mondta:
- Ti teljesen megörültetek? Meg akartok halni? Nem ezt nem engedem.
- Pedig nem tehetsz ellene semmit. Jössz vagy sem én elmegyek és megölöm Sevastiant. – Ekkor én meredtem Leilára.
- Ugye nem gondolod, hogy én válságra viszem a bőröm a te bosszúd miatt? Megtalálom Fredet és már ott sem leszek. Nem volt a tervben a meghalás. – Vágtam Leila fejére.
- Azt hiszem ezt máshol kéne megbeszélnünk. – Mire a sötét folyosó végére irányította az elemlámpa fényét, és kirajzolódott az óriás pókszerű, gusztustalan torz lény. Elől lévő két egymáshoz vart ember fejei szétnyíltak majd éles fogait előbújtatta és megkocogtatta.

Eszeveszettül rohanni kezdtünk, de az ötvenkilences ajtót sehol sem találtuk.
- Gyertek erre! – Kiabálta Eric. Bementünk az ötvennyolcas szobába. Az ajtóhoz toltunk két éjjeli szekrényt. A lény folyamatosan megpróbálta betörni az ajtót.
- Nem fogja feladni. – Mondta Eric.
- Nézzétek! – Kiabált fel Leila.
- Az ötvenkilences szoba. – Leila rámutatott egy ajtóra. Az ötvennyolcas szobán belül volt az ötvenkilences szoba. Leila újabb lőszert pocsékolva szétlőtte a zárat. Leila kinyitotta majd éles fény szűrődött be a sötét szobába. Oda léptem és lenéztem. Az ajtó mögött nem volt szoba. Lenézve a fehér ködöt láttam.
- Ezt nem hiszem el. Innen hogy fogunk átjutni a másik épületbe? Hova lett a másik épület? Ez kész őrület. Bár ha valahogyan lejutnánk, akkor már a téglafalas torlasz mögött lennénk. – Ötletelt Leila.
- De mégis mivel? Nincs kötelünk. – Mondtam mire Eric felkacagott.
- Ohhh… ez a szerencse napotok. – Ekkor a táskájából ami, mint Leilának a derekára volt csatolva előhúzott egy kötelet.
- Ez épp elég hosszú lesz. Habár nem fog teljesen leérni a földre, de csak egy kis ugrás kell. – Mondta Leila.
- Remek akkor te mehetsz is előre. Hölgyeké az elsőbbség, hisz tudod a mondást. – Mondtam mosolyogva Leilának.

Lassan rákötötte a kötél egy végét a szoba egyik csövére, majd lassan elindult lefelé. A szörny kísértetiesen csöndbe lett az ajtó mögött. Erci lassan oda sietett hozzám. Ott guggoltam az ajtó előtt várva Leila jelzését, hogy mehetek.
- Sietek, hogy minél előbb leérj. – Mondtam Ericnek majd mikor megkaptam a jelet lassan elindultam lefelé. A köd után kitisztult az utca. Leila ott lent várt már rám. Lassan leugrottam. Jeleztem Ericnek hogy jöhet.
Leilával két percet vártunk majd újra jeleztem, de semmi. Majd egy váratlan pillanatban Eric holteste kettőnk közé esett a földre. Leila a tenyerébe temette arcát. Eric arca felém fordult. Láttam, hogy a szörny kiharapott belőle egy hatalmas darabot. Könnyezve mentem oda Leilához, és öleltem át reszkető testét.
- Jézusom! – Mondta sírosan.
- Menjünk. Ez a szörny követni fog minket. – Mondtam összeszedetten majd lassan elindultunk a templom felé.

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Itt vagyok, és sajnálom hogy eltűntem, de nem akarok annyira belemenni az életem elemezgetésébe, maradjunk annyiban, hogy kicsit nagy most a káosz.
    A rész megint jó hosszú lett, élmény volt belemerülni a sorokba. Kicsit megint áttértünk a félelmetes részekhez, és hiába, hogy nem volt kiemelve, megint sötét volt.:D
    Nagyon-nagyon tetszett, de két darab helyesírási hiba csak úgy feltűnt, de tudom, hogy orvosolod ezt a problémát szóval nem szólok rá semmi rosszat.
    A rész elég tartalmas volt, kellett egy kis idő, hogy feldolgozzak mindent, volt olyan mondat, amit többször elkezdtem olvasni, hogy mire eljutok a végére tisztán lássak mindent, főleg ennél a fura pókszerű lénynél, és bizonyos részeknél úgy érzem, mintha nem elég alaposan írtad volna le, viszont a másik, akiből csótányok jöttek elő, az aztán elég alapos volt, szinte láttam magam előtt, itt borzongok ahogy elképzeltem megint..:D Szóval néha olyan, mintha sietnél és nem keresnéd meg a legmegfelelőbb szavakat, persze így is el lehet képzelni meg jók a leírások, de kicsit lehetne pontosabb.
    Na megyek is olvasni a következő részt,
    Üdv: Zsófi. :)

    VálaszTörlés