12.Fejezet : Leila

 

12.Fejezet

Leila

Három sötét, és kirohadt üres szemüregű, torz arcú nővér vitt engem egy orvosi ágyon. A falon lelógó lámpákat bámultam miközben betoltak engem egy korom sötét szobába. Rájöttem, hogy hiba volt átjönnöm a fürdőszobában lévő lyukon keresztül, amin fehér kezek rabolták el Fredet. Átmentem azon a hosszú kifúrtnak tűnt lyukon, ami azután eltűnt mögöttem. Majd egy vörösen megvilágított, rémálomszerű kórház szobájában találtam magam. Csak, mint a rém képeimben itt is rohadó falak, lehulló vakolatok, korom sötétség és vérrel szétkent falak. Ezt láttam mielőtt eszméletemet vesztve a padlóra rogytam.

A három nővér betolt engem egy sötét terembe majd kimentek a szobából és becsapták az ajtót. Koromsötétségben feküdtem, leszíjazott kezekkel és lábakkal. Zajokat halottam magam körül, majd egy recsegő hangot követve egy körtelámpás világította be a szobát.
Körben a plafonon végig kampókra akasztott emberi csonkok lógtak. Hiányzó fejek, leszakadt végtagok vagy kilógó, elhalt belső szervek. Elkapott a hányinger, undor, halálfélelem, tehetetlenség és könnyek közt törtem ki riadtamban. Kezeimet erősen próbáltam kiszabadítani a szorító szíjak közül, hogy eltakarjam az arcom és kimeneküljek. Erősen rángatóztam, és sikoltoztam.
Úgy éreztem itt a vég, és nincs tovább. Feladom. Fejemet lassan jobbra fordítottam a kemény ágyra téve, elhallgatva lehunytam a szemem. Megpróbáltam azt képzelni, hogyha kinyitom a szemeimet otthon kelek fel anya karjaiban.
Az életem kilátástalan helyzetén gondolkodva egyszer csak az ajtó kinyílt. Fejemet felkaptam és megláttam a borzalmat, ami megérkezett. Szívemet átjárta a fájdalom, szorító gyomorgörcs lett úrrá rajtam. Az ajtóban ott állt a doktor, Dr. Edgard.

Visszaemlékeztem a rémképre amint a friss szívet zabálja, miközben szüneteket tartva felröhögcsél. Kirázott a hideg, és felkiáltottam:
- NEEE!!! KÉRLEK!!! – Lassan oda lépet hozzám a meztelen, csupa vér és félszemű, kopasz doktor. Beletúrt a sötét hajamba, majd nyelvét kinyújtva lassan a felkaromhoz hajolva a hófehér bőrömet nyalogatta. Orromat a gusztustalan szagával rontotta, és egy váratlan pillanatban fogait belemélyesztette a karomba. E fájdalomhoz hasonlót még nem éltem át. A vért ami a sebemből tört elő lassan lenyalogatta. Kezeimet ökölbe szorítottam és segítségért ordibáltam. Úgy hittem sosem jutok ki innen, és bele is törődtem lassan a halálba. Elhallgattam és némán néztem előre a plafonra. A megtébolyult doktor továbbra is a véremen élvezve kuncogott mellettem. A bűzt a szobában nem éreztem tovább. Gondolataim Freden jártak. Vajon ő rosszabb sorsra jutott, mint én? Vagy csak én vagyok ennyire szerencsétlen, és engem ver a sors?

A következő pillanatban valaki berontott az ajtón. A doktor fejét egy balta szelte ketté. A vér foltokat hagyott a barna mellényemen, a fejemre is jutott elég belőle. Letörölte a szememről, majd megláttam egy rövid szőke hajú és kék szemű tinédzsernek tűnő lányt. Narancssárga felsőben, és fehér nadrágban állt előttem. Kezében egy vérrel teli baltával.
- Jól vagy? Várj, mindjárt kiszabadítalak. A nevem Leila. – Elővett egy bicskát a zsebéből majd elvágta a szíjakat. A szabadság érzése, és hogy nem lett belőlem emberi eledel megnyugtatott még ebben a pokoli világban is.
- Én Dave vagyok. – Mondtam zavartan.
- Szerencséd hogy itt ragadtam a kórházban éjszakára. Inkább itt, mint kint az utcákon. Na gyere, pattanj fel keressünk egy nyugalmasabb szobát ahol holnapig meglehetünk.
- Én nekem meg kell keresnem a testvéremet. Fred eltűnt. – Vágtam rá a lány szavaira. Vissza pillantott rám döbbent szemekkel az ajtó előtt visszafordulva ahova elindult.
- Ki vitte el? – Kérdezte Leila meglepetten.
- Nem tudom. Csak fehér kezeket láttam. – Mondtam mire Leila aggódva és zilálva mondta el hogy valószínűleg Fred egy templomban lesz. Sietnünk kell, ha élve akarjuk látni. Azt már nem mondta el miért, és kik vihették el. Úgy látszott jobbnak látja, ha titkolja. Felálltam és lefertőtlenítettem a sebemet az orvosi tárcán lévő szerrel, majd bekötöztem.
- Akkor is várnunk kell még nappal lesz. Nem mehetünk ki éjszaka. Az maga az öngyilkosság. – Indult meg a lány az ajtó felé ez alkalommal is, de megállítottam.
- Várj! Te hogy kerültél ide? – Kérdeztem. Leila elmesélte, hogy épp az apukájával utaztak át Prived hegyein mikor nekimentek egy teherautónak. Az utolsó emléke hogy valaki a karjaiba emeli őt és elviszi. Sok fényt látott majd itt ébredt. Elmondása szerint majd két hete van ezen a helyen.
- Nem találtál kiutat? – Kérdeztem, mire a lány elmosolyodott.
- A pokolból nincs kiút. – Hirtelen megdermedt arcot vágva egy könnycsepp futott végig az arcomon.
- Rá jöhettél volna már. Ez maga a földi pokol. Keresheted a kiutat, de nem jutsz tovább Orive városon. Az utat elfedi a köd. Ha be is lépsz, mész egy kicsit majd kijössz a túlsó oldalon. Pedig ha a hidat elérnénk eljuthatnánk Privedba. – A lánnyal lassan elindultunk ki a kórház folyosójára, majd megálltunk egy tábla mellet. A táblán a város térképe volt felgombostűzve. A lány egy piros filcet vett elő majd egy csíkot húzott egy hosszú utca végére.
- Az ott zsákutca. Teljesen le van zárva. Minden harmadnap el jövők ide gyógyszerekért és mindig az addig megtett felfedezéseket jelölöm, de most már le fogom szedni innen ezt a térképet. – Gondoltam is rá, hogy miért nem viszi magával, de nem akartam megjegyezni. Kiegyensúlyozottnak és nyugodtnak láttam őt. Nem úgy éreztem mintha megviselt lett volna vagy gyötört. Inkább élénk és harcra képes. Ugyanolyan magasak voltunk. Erős volt, habár nem látszott egy olyan alaknak a kisugárzásában ott volt minden energia, ami kellet.
Mielőtt a lifthez indultunk volna elmentem egy közeli WC-be könnyíteni magamon. A toalett a lehető leggusztustalanabb volt. A helyhez illően a csempés falak feketék, és vörösek voltak. Rohadt a padló és a plafon is.

Miután végeztem elmentem kezet mosni. Úgy éreztem semmi meglepetés nem érhet ebben a kis mellék helységben, de tévedtem. Az egyik WC fülkéből egy újabb nővér bukkant elő. A két szemgödre sötéten tátongott az ürességtől. A szája tele vérrel, és fekete folyadékkal. Egy késsel támadt rám amikor is a hátrálva neki mentem a lábammal egy vascsőnek, ami a földön hevert. Felkaptam majd egy nagy csapást a fejére mérve a torz nővér a földre rogyott. A kezéből kicsúszott a kés amit felkaptam és ahol csak értem átszúrtam a fején. Nagyon bénának éreztem magam, ahogy próbálom őt megölni, de már szinte félholt volt ott a földön. Miután sikerült a merénylet végleg meghalt a szörnyeteg. Mint egy hős álltam fel és a késsel a kezemben mentem ki Leilához a folyosóra, aki érdeklődve kérdezősködött a történtekről.

Egy lifthez közeledtünk, amivel lementünk az első emeletre. A lift fehér és rozsdás volt. Azt hittem összeesik darabjaira alattunk. Az elsőn egy kávézóba vezetett engem Leila. Az első emelet már nem volt olyan szörnyű, mint az ötödik. Habár lerobbant állapotú volt mégis inkább hasonlított egy rendes kórházra.
A kávézó kocsmaszerű, de mégis megmaradt a kórházias. A falnál kiépített kör alakú asztalok voltak. Befeküdtem az egyik ilyen ülőke puffjára. Leila előre ment a pulthoz majd elővett egy jókora vodkás üveget.
- Ne aggódj értem. Aludj csak. – Mondta, mire több se kellet, álomra csuktam elfáradt szemeimet. Talán mióta ide kerültem nem pihentem egy percet sem, de most eljött az ideje hogy kicsit magamra is gondoljak, ne csak Fredre és a megmentésére. Az a sok szörnyűség most nem zavart, és csak elbóbiskoltam tudva, hogyha felkelek, már nem otthon fogok felébredni.